About Csaba Csendes
Biography
Egy kiállítás megnyitójára… (részletek)
„… A művészek magasabb hőmérsékleten égnek, mint a hétköznapi emberek. Tapasztalhattuk: sokszor hamarabb elmúlnak. Leégett, soha nem apatikus, vízben gazdag testüket hamuvá perzseli a folyamatosan fellobbanó láng.
Évezredeken át, amint az ember a tűz körül kuporgott, milliószor láthattuk: a tűz által felmelegedett levegő az ég felé száll, alig engedelmeskedik a szél aktuális irányának. Nincs szél, amely a sáros fán uralkodna, bárhol fúj és kavarog, csak erősíti a borostyánt.
… Aztán hirtelen végigsétálsz a Király utcán, belépsz a művészeti galéria fényes üvegajtaján, lesétálsz a csigalépcsőn a koporsóhoz, és hirtelen egy színes üvegablakokkal díszített szentélyben találod magad.
Mintha aranypor borította volna be a falakra akasztott vásznakat. Lángoló vörösek, vakítóan csillogó sárgák, szívet verő fájdalmas kékek és mohasima zöldek ragyognak. Paradicsomi idill, pompa, aranykor... Gyümölcsérlelő napsugarak, tűz, mely átmelegíti a világot és a szívünket...
Csendes Csaba titkait elrejtő, de soha fel nem fedő festőművész. Vízióit, a földből patakokként kiömlő gondolatait keretbe foglalja, hogy titkai részecskéit töredékekben mutassa meg azoknak, akik egész élete kirakós darabjait szeretnék összerakni. Vonásaival a padlótól a mennyezetig ki akarja tágítani a világot. Húsunkba akar vágni az ecsettel, hogy vérzésig bántsa, napsugár-szárra tűzzen minket, hogy fájdalmasan érezzük tüze lángját.
Csendes Csaba ecseteiből készíti el palettáján a kupacot, feléleszti a nap tüzével, majd magához csalja a lélekben hideg, de vágyakozó meleg embereket.
Az ő nevében és nevében üdvözöllek benneteket, hölgyeim és uraim, akik a tüze köré gyűltek.
„… A művészek magasabb hőmérsékleten égnek, mint a hétköznapi emberek. Tapasztalhattuk: sokszor hamarabb elmúlnak. Leégett, soha nem apatikus, vízben gazdag testüket hamuvá perzseli a folyamatosan fellobbanó láng.
Évezredeken át, amint az ember a tűz körül kuporgott, milliószor láthattuk: a tűz által felmelegedett levegő az ég felé száll, alig engedelmeskedik a szél aktuális irányának. Nincs szél, amely a sáros fán uralkodna, bárhol fúj és kavarog, csak erősíti a borostyánt.
… Aztán hirtelen végigsétálsz a Király utcán, belépsz a művészeti galéria fényes üvegajtaján, lesétálsz a csigalépcsőn a koporsóhoz, és hirtelen egy színes üvegablakokkal díszített szentélyben találod magad.
Mintha aranypor borította volna be a falakra akasztott vásznakat. Lángoló vörösek, vakítóan csillogó sárgák, szívet verő fájdalmas kékek és mohasima zöldek ragyognak. Paradicsomi idill, pompa, aranykor... Gyümölcsérlelő napsugarak, tűz, mely átmelegíti a világot és a szívünket...
Csendes Csaba titkait elrejtő, de soha fel nem fedő festőművész. Vízióit, a földből patakokként kiömlő gondolatait keretbe foglalja, hogy titkai részecskéit töredékekben mutassa meg azoknak, akik egész élete kirakós darabjait szeretnék összerakni. Vonásaival a padlótól a mennyezetig ki akarja tágítani a világot. Húsunkba akar vágni az ecsettel, hogy vérzésig bántsa, napsugár-szárra tűzzen minket, hogy fájdalmasan érezzük tüze lángját.
Csendes Csaba ecseteiből készíti el palettáján a kupacot, feléleszti a nap tüzével, majd magához csalja a lélekben hideg, de vágyakozó meleg embereket.
Az ő nevében és nevében üdvözöllek benneteket, hölgyeim és uraim, akik a tüze köré gyűltek.
